Néhány éve egy tantermi GKI tanfolyam keretében igyekeztem felkészülni a gyors GKi vizsga követelményeinek teljesítésére. Sokan voltunk, volt, akinél lejárt a GKI Kártya, volt, akinek nem volt még meg a busz GKI vizsga, és személyszállításra szeretett volna átállni. A GKI tanfolyam bár sokszor szükséges rossznak tűnik csak, a sofőrök számára, lehetőséget nyújtott a tapasztalatcserére, sztorizásra is, ami sokszor emlékezetesebb volt, mint maga a gyors GKI vizsga, vagy a megszerzett friss GKI kártya.
Volt ez nagyon jókedélyű kopasz, zömök úr, aki nagyon sokat nevetett mások történetein a szünetekben, de nem igazán mesélt magáról semmit. Amikor az oktató arról beszélt, hogy az átvevőhelyen kötelesek vagyunk-e meggyőződni arról, hogy az átvevő személy jogosult-e átvenni az árut, mindenki azt mondta, hogy lehet, hogy igen, de kinek van erre ideje… Sietünk mi is, ők is, annyi adminisztrációval igyekszünk minden fel vagy lerakodást intézni, amennyi feltétlenül szükséges. Erre a köpcös tar barátunk felpattant, hogy: na, srácok, nálam ez a legfontosabb alapszabály, mióta néhány éve volt egy kellemetlen élményem. Szinte remegett az izgatottságtól, így, több év távlatából is. Elmesélte a történetét, hogy mi is okuljunk belőle.
Egy hosszú fuvarfeladat utolsó részeként LCD televíziókat hozott Lengyelországból valahova Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyébe, egy műszaki bolthálózat lerakatához. Úgy jött ki a pihenőidő, hogy korán reggelre ért oda, két órával a telephely nyitása előtt. Gondolta, iszik egy kávét, megreggelizik, aztán csak jön valaki, aki átveszi az árut.
Alighogy elővette a termoszt, megállt mellette a műszaki bolt logojával ellátott MAN teherautó. A sofőr, lepattant, odasietett hozzá, bemutatkozott, majd ezt mondta a köpcösnek: „Előbb jöttél, mint vártuk! Nem baj, úgyis van egy kis változás, délelőtt pesten kell lennie a rakománynak, és nekem kell elvinni!”
Mondta, hogy ha esetleg menne már haza pihenni kopasz kollégánk, akkor rakodják át gyorsan a cuccot, ő is odaér akkor időben, és a sofőrünk is előbb feküdhet le otthon végre. Mondta, hogy ezt máskor is csinálták már így, nem lesz semmi gond, de természetesen a szállítót, egyéb dokumentumokat aláírja, és ad még egy tételes átvételi elismervényt is.
Nem kérette magát zömök barátunk, mivel csak olyan 60 tv-ről volt szó, gyorsan megvoltak az átrakodással. A dokumentációt is rendben kitöltötték, még pecsétet is kapott ismeretlen munkatársától. Elköszöntek, a teherautó elindult pest irányába. Tar hősünk végre nyugodtan befejezte a reggelit, és indult haza. Hajdúsági sofőrként viszonylag gyorsan, nagyjából a műszaki lerakat nyitásával egy időben érkezett otthonához. Nagyon örült a felesége, azt hitte a lerakodás miatt csak órákkal később ér haza az embere. Leültek a konyhába egy finom, hazai kávéval, és elmesélték, kivel mi történt az elmúlt héten.
Ekkor megcsörrent a kopasz barátunk telefonja. A főnöke volt, és elég ingerülten tudakolta, hogy hova a csudába tűnt, a telephelyen várják az árut, neki meg elvileg már nyitás előtt ott kellett volna lennie. A legnagyobb nyugalommal elmesélte, hogy történt az átadás. A főnöke már kevésbé volt nyugodt.
Mint kiderült, a műszaki áruháznak soha nem volt olyan MAN teherautója, a sofőrt a leírás alapján senki nem ismerte, a dokumentáción használt név nem valódi, mint ahogy az igazolványszámok sem. Kopasz barátunk bizony elajándékozott egy vadidegen személynek 60 vadonatúj LCD televíziót.
Mindannyian megértettük, hogy miért lett annyira izgatott még több év távlatából is, hiszen 60 új tv már akkoriban is súlyos tanulópénznek számított.
A gyors GKI vizsga után úgy gondolom, valamennyien megjegyeztük ezt a történetet, és hogy miért is vagyunk kötelesek ellenőrizni, hogy az átvevő jogosult-e arra, hogy kiszolgáltassuk neki az árut. Az ilyen történetek sokszor hasznosabbak, mint maga a GKI kártya.